Miért is érdemes a Boszorkány úti Kollégiumot választani?
2008-ban felújított kollégiumunk 200 blokkal várja az újdonsült egyetemistákat. Földrajzi fekvésünk tökéletes a MIK-es hallgatók számára, mivel a „későn kelők” is 2-3 perc alatt beérnek az egyetemre minden gond nélkül, és a különböző bevásárlóhelyek is elérhető távolságban vannak gyalogszerrel is. A földszinten a Mevid étterem várja az éhes lakókat, valamint az esti órákban kikapcsolódni vágyóknak a B-Klub szolgáltatásai teszik könnyebbé a hétköznapokat, mindemellett reggeltől estig elérhető papír írószerbolttal is rendelkezünk, ha a napi jegyzetelésben elkopnának eszközeid. A melegebb nyári időszakban a közeli Pollack-strand is rendelkezésre áll az úszni és kikapcsolódni vágyók számára. Kerékpártárolóval, valamint nagy parkolórésszel is rendelkezünk autósaink számára. Ha aggódnál, hogy szobatársad vagy blokktársaid miatt lehetetlen lesz a tanulás, akkor sincs semmi baj, a földszinten lehetőséged van tanulóinkban a zhkra és vizsgákra való felkészülésre nyugodt körülmények között. Ha mindez nem lenne még elég, a Kollégiumi Diákbizottság rendezvényei színesítik a kollégiumi életet hónapról-hónapra, reméljük, mindenkinek tetsző rendezvényeket tudunk létrehozni a jövőben is. Érdemes kollégiumunkat választanotok, ha szeretnétek egy kiváló közösséghez tartozni, és ha a tanulás mellett életre szóló élményekkel is gazdagodni akartok.
Üdvözlettel:
Bodó József
PTE- Boszorkány úti Kollégium
A Kollégiumi Diákbizottság elnöke