Aki a vasi megyeszékhely, Szombathely vendéglátói berkeiben járatos, a Gól Vendéglo hallatán felkapja a fejét. Nem véletlenül, hiszen egy közismert, patinás vendéglátóhelyrol van szó. A Gólt a már megszunt TSZKER nyitotta 1974-ben, mint egy tipikus pincehelyiséges kisvendéglot. Azon kevés vendéglátóegység közé tartozik, amelyet 34 év alatt mindössze három üzletvezeto irányított. Sok évig a helynek vadászos jellege is volt, egyik terme vadászati motívumokkal lett díszítve, s a vadételek is domináltak az étlapon. A kisvendéglo hamar népszeruvé vált, foként kituno konyhájának köszönhetoen. Nagy volt a forgalom, sokan ide fizettek be menüs étkezésre.
A Városligeti sporttelep, a Sportigazgatóság, a Markusovszky Kórház, valamint a Muvelodési és Sportház közelsége sok vendéget eredményezett a csendes utcácskában lévo egységnek. Megfordult itt számtalan közismert személyiség, színmuvész, énekes, sportoló egyaránt. Meccsek, bálok, színházi és egyéb rendezvények idején egymásnak adták a vendégek a kilincset. Nyáron pedig a kellemes környezetu kerthelyiségben kellett asztalra vadászni. Az egyre nagyobb konkurenciaharcot is megvívni kényszerülo Gól néhány évig veszített vonzerejébol, s most éppen azon dolgozunk, hogy visszahozzuk a régi színvonalat, a korábban megszokott és igényelt külso és belso designet, és visszahódítsuk a vendégeket. Ezt most is elsosorban jó konyhával, ízletes ételekkel, profi kiszolgálással kívánjuk elérni. Ehhez szakképzett, tapasztalt munkatársak jelentik a garanciát. A szélesköru á la carte étlap mellett hetente változó, kétféle menüvel is szolgálunk. Csapolt sörtol a folyó borig természetesen sokféle italt is kínálunk az itallapunkon. Két belso termünkben összesen 80-90 fot tudunk fogadni, nagyobb csoportoknak a belso éttermi részt áll rendelkezésre.
A hangulatos kerthelyiségben 50 vendég foglalhat helyet. Akik csak egy italra ugranak be hozzánk, azok azt a söntés elotti asztalnál ülve is elfogyaszthatják. Kisebb-nagyobb rendezvényekre is nyitottak vagyunk, ezekhez persze érdemes mielobb biztosítani a helyet. A nyitva tartást az igények és a forgalom szerint alakítottuk, azaz hétfotol szombatig 11-22 óráig, vasárnap 11-tol 14 óráig tartunk nyitva. Természetesen a további fejlesztésekrol sem mondtunk le, hiszen azt szeretnénk, hogy a GÓL nevéhez méltóan igazi telitalálat legyen az itt megfordulók számára.