Ez az oldal mint általában a Pizza bemutatásáról, megkedveltetéséről szól. Ezáltal akik még nem kóstolták ízeinket a bemutatott néhány ínycsiklandozó pizza képe alapján kedvet kapjanak termékeink megkóstolására és a későbbiek folyamán a fogyasztására.
Néhány szót a Pizza Fortuna pizzéria létrejöttéről;
2000 február 19-étől működik a Pizza Fortuna,
azaz idestova több mint 15 éve vagyunk Egerben talpon és szolgáljuk ki a város apraját-nagyját az általunk készített pizzákkal.
A technológiai folyamat teljes egészében egy 35 négyzetméteres egységben történik A-tól Z-ig. Tehát helyben történik a dagasztás-kelesztés az alapanyagok előkészítése. A pizzáinkat kézzel nyújtjuk, ízesítjük majd az elektromos kemencébe helyezése után 310-330 Celsius fokon megsütjük. Sütés után az előzetesen felvett rendelések alapján az adott címre kiszállíttatjuk a pizza futárok által.
A pizzáinkat klasszikus módon KÖVÖN sütjük, nem tepsiben.
Kezdetben 30 féle pizzával jelentünk meg a piacon, majd később az igényeknek megfelelően bővítettük választékunkat.
Jelenleg 42 féle pizzát készítünk, természetesen bármilyen ízesítésű pizzát el tudunk készíteni a rendelő igényei alapján a szórólapunkon feltüntetett alapanyagainkból.
Visszatekintve a kezdetekre apa és két fia alapították a Pizza Fortunát és kezdték el tevőlegesen a pizzák készítését. Az eltelt 15 év alatt folyamatosan fejlesztettünk és bővítettünk új piacokat keresve megjelentünk Debrecenben, Veszprémben a Pizza Sütöde által, valamint Gödöllőn is. Hosszútávú terveink, hogy ugyan úgy mint amikor elkezdtük az első pizzáinkat készíteni azzal a technológiával, anyagmennyiséggel és minőséggel készítsük a jövőben is pizzáinkat. A vevő csak egyszer csalódik a kiküldött pizza minőségét illetően.
Szlogenjeink :
A JÓ PIZZA HÁZHOZ JÖN !
MINDEN JÓ, HA A PIZZA JÓ !
Oldalunk látogatóinak, Jó étvágyat kívánunk pizzáink fogyasztásához !