A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola a Tisztviselőtelep iskolája, 1924 óta áll az alapfokú oktatás-nevelés szolgálatában. Képzésünket meghatározza az emelt szintű sportiskolai és ének-zenei képzés. Évfolyamonként három osztályt indítunk, ezek közül a sportiskolai és ének-zenei osztályokba képességvizsgálat alapján juthatnak be a tanulók. Körzetes kötelezettséget a Tisztviselőtelep, a Ganz negyed és a Százados út térsége vonatkozásában látunk el. A Százados úti tanulók iskolába- és hazautazását iskolabusz szolgáltatással segítjük. Sportiskolai képzésünkben kötelező beiskolázási körzet nélküli, fővárosi és Pest megyei beiskolázású osztályokat indítunk, ahol a felvétel a jogszabályban foglalt alkalmassági és képességfelméréshez kötött.
Iskolánk tagja a nemzetközi ÖKOISKOLA-hálózatnak. A pedagógusképzésben végzett eredményes munkánknak köszönhetően iskolánk 2005 óta hivatalosan is az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Raoul Wallenberg Humán Középiskola gyakorlóhelye. Nevelő-oktató munkánk elismeréseként iskolánk elnyerte a józsefvárosi Jó Sport kitüntetést, valamint az országos Egészségtudatos és erőszakmentes iskola címet. 2006 óta a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet közoktatási típusú sportiskolai módszertani központjaként működünk. Az idei tanévtől az FTC szakembereivel karöltve szivacskézilabda-oktatás folyik iskolánkban.
Arany okleveles kórusunk nagy sikerrel szerepel hazai és nemzetközi helyszíneken, a Bárka Színházban, a Művészetek Palotájában, Ausztriában, Olaszországban. A Józsefvárosi Zeneiskola szervezésében mód van az iskolában a hangszeres zenetanulásra (zongora, fuvola, cselló, szolfézs). Tanulóink órarendbe iktatva tanulnak néptáncot, valamint úszni járnak az FTC uszodájába.
Az elmúlt évek tapasztalata szerint emelt szintű osztályainkba nagy a túljelentkezés, ezért az iskola iránt érdeklődő családoknak javasoljuk az előkészítő foglalkozásokon és a képesség-vizsgálatokon való részvételt. Előzetes jelentkezési lap az iskola honlapjáról letölthető (www.vajdaiskola.hu)