A Volánpack Zrt. jogelődjét 1968-ban alapították a Volán Tröszt egyik vállalataként a szállítandó áruk csomagolására. A cég 1993-ban részvénytársasággá alakult át, majd 1995-ben privatizálásra került, jelenleg 100 %-ban magántulajdonú Zártkörű Részvénytársaság. A piaci viszonyoknak megfelelően alakult ki mai szervezete, amely 120 fővel és két telephellyel (Budapest és Biharkeresztes) rugalmasan alkalmazkodik a feladatokhoz, jelenleg is az egyik meghatározó csomagolással foglalkozó cég Magyarországon.
Tevékenységünket a legkorszerűbb és legszigorúbb követelményeknek megfelelően végezzük. A csomagoláshoz részben standard eszközöket, részben általunk kidolgozott technológiákat alkalmazunk. Saját fejlesztésű eszközeinkkel rendszeresen veszünk részt európai csomagolási kiállításokon.
Csomagolóeszközöket megrendelésre az ügyfelek által megadott paraméterek alapján is gyártunk, igény esetén szakembereink, technológusaink megtervezik a szükséges csomagolóeszközt és a csomagolás módját is.